2. nap - Mecklenburgon át

Kevés hang esik olyan jól a szívemnek, mint az eső dobolása a sátorponyván, hát még, ha ezt a gázfőzőn rotyogó tészta hangja festi alá! Mára letáboroztunk, bent vagyunk a sátorban, odakint ponyva alatt alszik a két bringa: a  hős Bullitt és a bátor kis Birdy.

Fáradtak és törődöttek vagyunk és még nagyon messze járunk Berlintől, ami a mai úticél lett volna. A nap nagy részét az országúton töltöttük, miközben kamionok és traktorok előzgettek minket. Biztos vagyok benne, hogy volt olyan kamion, ami Rostock felé a kompon is velünk utazott már, majd megelőzött, célba ért, visszafelé eljött szembe, majd később újra megelőzött. Megfigyeltem, hogy Mecklenburgban a foci nem játék: minden transzformátorházat és támfalat vastagon borít a grafitti, éltetve a Hanse Rostock-ot. A kamionokat csak kibírtam valahogy, de a Hanse Rostocknak már nagyon vártam, hogy vége legyen. Tartottunk egy gyors ebédszünetet egy benzinkútnál, majd a Remplin-i tavak felé letértünk egy mellékútra. Gyönyörű volt a táj, millió vadliba gágogása töltötte be a levegőt, de már az erőnk végén jártunk, úgyhogy megbeszéltük, hogy sziesztázunk. Sajnos a rétek belvízben álltak, de végül találtunk egy száraz foltot egy gát tetején. Füldugó be a libák ellen és már aludtam is. Arra ébredtünk, hogy valaki aggódva kérdezget, hogy baleset történt-e vagy miért fekszünk ott. Így viszont még világosban összepakolhattunk, és újra útnak eredtünk.

Mecklenburg tájait a gleccserek formálták, a gleccserek viszont sajnos szörnyű rendetlenek. Nem válogatják meg a hordalékukat súly szerint, mint a folyók, csak összekeverik a homokot, a murvát, és a kőtömböket, majd lepakolják, ahova eszükbe jut. Nem igazán alakítanak ki folyó- és mellékfolyó-hálózazot, hanem a morénáikkal szabálytalan dombokat formálnak, amiket aztán a szél is áthalmoz néha. Szóval a világnak ez a része szép, de nem könnyű itt biciklitúrázni. Vannak például bicikliutak, de nincs megjelölve, hogy melyik aszfaltos, melyik macskaköves, melyiket borítja murva és melyiket sáros homok. Volt egy útvonal, ahonnan vissza kellett fordulnunk a sár miatt, ráadásul a cargo hátsó váltója csupa homok lett, mert belelógott egy pocsolyába. Ez egy igen gyéren lakott régió, néha órákig tekertünk anélkül, hogy egy embert vagy autót láttunk volna. Néha olyan távol vitt az út a falvaktól, hogy még a fényük sem látszott a látóhatáron. Minden tele van vándorkövekkel, a szántóföldek sarkain úgy tűnik, évszázadok óta gyűlnek. A kereszteződésekben hatalmas öreg tölgyfák állnak. De valahogy különös, magányos hangulatot árasztott a táj, az alvó falvak, és a vég nélküli szántóföldek.

Este 11 körül vertünk tábort és épp akkor kezdett el esni az eső, amikor elkészültünk.