Später und später
Az éjszaka békésen és zavartalanul telt, leszámítva a német határőrt, aki Szokira nem is volt kíváncsi, és a mérges úriembert, aki azt hitte, hogy az egyikünk az ő fülkéjében alszik, de hamar kiderült, hogy eltévesztette a kocsit. Ágyba kaptuk a reggelit, jóízűen megettük, aztán én kísérleteztem egy kis jógával, amennyire a szűk fülke engedte.
A bécsi vasutasoknak igaza volt: egy órát késett a nightjet, és úgy tűnt, hogy ez rajtunk kívül mindenkinek természetes. A koppenhágai vonat csak egy bő óra múlva indult, úgyhogy ráértü
nk. A hamburgi állomásról szép emlékeket őrzök, még azokból az időkből, amikor félig Dániában dolgoztam – mennyivel fiatalabb voltam hat éve! Kipattintottuk a Birdy-t, ráakasztottunk amennyi táskát csak tudtunk, és kisétáltunk az állomásról a főtér felé a sétálóutcán. Hát, úgy tűnik, hogy Hamburgban minden tele van teherbiciklivel. Mindjárt az állomásnál elsuhant mellettünk egy elöl-hátul rugós, dupla akkus csodagép, jöttek-m
entek a háromkerekű “pedálos babakocsik”, a tárolókban leláncolva a kedvenc csukható platós mini-cargómból is állt néhány, volt egy házilag hegesztettnek tűnő elektromos rekumbens tricikli, a csomagfutár egy hatalmas, zárt fülkés, utánfutós cargo bike szörnnyel közlekedett, és minden második büfé előtt ott állt a futár teherbringája. Még leláncolva otthagyott, szétlopott, rozsdásodó teherbringát is láttunk egy sushis előtt. Hétfő reggel volt, a normál bringák számolatlanul jöttek-mentek. Ja, és persze összecsukható bringa is volt bőven, nyüzsögtek az állomás körül, mint a kishalak.
nk. A hamburgi állomásról szép emlékeket őrzök, még azokból az időkből, amikor félig Dániában dolgoztam – mennyivel fiatalabb voltam hat éve! Kipattintottuk a Birdy-t, ráakasztottunk amennyi táskát csak tudtunk, és kisétáltunk az állomásról a főtér felé a sétálóutcán. Hát, úgy tűnik, hogy Hamburgban minden tele van teherbiciklivel. Mindjárt az állomásnál elsuhant mellettünk egy elöl-hátul rugós, dupla akkus csodagép, jöttek-m
entek a háromkerekű “pedálos babakocsik”, a tárolókban leláncolva a kedvenc csukható platós mini-cargómból is állt néhány, volt egy házilag hegesztettnek tűnő elektromos rekumbens tricikli, a csomagfutár egy hatalmas, zárt fülkés, utánfutós cargo bike szörnnyel közlekedett, és minden második büfé előtt ott állt a futár teherbringája. Még leláncolva otthagyott, szétlopott, rozsdásodó teherbringát is láttunk egy sushis előtt. Hétfő reggel volt, a normál bringák számolatlanul jöttek-mentek. Ja, és persze összecsukható bringa is volt bőven, nyüzsögtek az állomás körül, mint a kishalak.
Megcsodáltuk a városházát, megálltunk egy pillanatra a döbbenetesen minimalista első világháborús emlékműnél (“a város negyvenezer fia vesztette életét” – hirdette a felirat), kinéztünk a tengerre és visszaballagtunk az állomáshoz. A koppenhágai vonat is késve állt be, komoly tömeg gyűlt össze a peronon, volt egy kis kavarodás, mert nem a jó kocsinál kezdtem el bepakolni, de nemsokára minden csomag ripsz-ropsz a helyére került és helyet foglaltunk. Erre bemondták, hogy a vonat még fél órát várakozik műszaki probléma miatt. Ez azt jelenti, hogy napnyugta körül érünk Koppenhágába és a minimum hét órás tekerés Gedserig erősen az éjszakába fog nyúlni, de legalább biztosan oodaérünk a bringabolthoz, mielőtt bezár. Hogy melyik kompot érjük el, az egyelőre bizonytalan: lehet késő este, éjfél után, vagy holnap kora reggel.
Addig is összekötöttük a kamerákat és a telefont, töltőre tettük a lámpákat és megettük az utolsó péksütiket. Az eső odakint hol szitált, hol szakadt, a rétek és erdők belvízben állnak, ami kicsit aggasztó a sátorozásra nézve. Átkeltünk a gyönyörű Rendsburgi hídon a Kiel-i csatorna fölött, majd nemsokára csodálkozva láttunk egy nagyon hasonló másik hidat. Ez becsapás, a vonat a magas híd után a tengerszinten fekvő állomást úgy éri el, hogy a pálya egy teljes kört tesz meg.
Nemrég léptük át Padborgnál a dán határt, figyelgetjük az időjárást, spekulálunk a várható átlagsebességünkről, és általában véve nagyon várjuk már, hogy pörögjenek a küllők alattunk.
