Mikor elindul a vonat
Eljött a pillanat, összeszedtük a zacskós leveseket, lezártuk a biciklitáskákat, ellenőriztük a keréknyomást, megöleltük a feleségeinket, és elindultunk az állomásra. Budapest gyönyörű délutáni napsütéssel köszönt el, ami beragyogta a Keleti pályaudvart. Eltartott egy darabig, amíg végigsétáltunk a peronon a rengeteg csomagunkkal (két biciklitáska, egy vízitúrazsák, egy nagy vízhatlan sporttáska, egy hátizsák, egy fotóstáska és az összecsukott bicikli), de végül meglett a megfelelő kocsi és kigördült velünk a vonat.
Kedves társaságunk volt Bécsig: egy beszédes, nagyon életvidám néni és egy hölgy, aki egy babát horgolt, egy hosszú zarándoklatra készül, és mint kiderült, szeret sziklát mászni. Útközben a Magyar Turistának írtam cikket, úgyhogy hipp-hopp elrepült az idő, máris Bécsben voltunk.
Az állomáson egy kis szájkarate következett az ügyfélszolgálattal, mert pár hete kaptunk egy értesítést, hogy változik a menetrend, később érünk Hamburgba, így most már biztos, hogy lekéssük a korábbi vonatot Koppenhágába. Adtak helyjegyek a két órával későbbi járatra, de veszítünk két óra nappali világosságot ezzel, ami bizony hiányozni fog.
Még egy gyors telefonhívás haza (a legkisebb fiamnak ma volt a születésnapja), és begördült a nightjet. Felraktuk a sok csomagot, kiagyaltuk, hogy működik a csomagok lezárása, megvártuk, hogy a kedves (magyar) főkalauz reset-elje a fülkéink nyitókártyáit, de most itt vagyunk fáradtan és jóllakottan (teljesítménytúrás maradék, hurrá!), és mindjárt alszunk. 
A visszaszámlálás már nulla napot mutat. Ja, és az előrejelzés szerint Koppenhágában erős déli szél fog várni, ami nem könnyítené meg a dolgunkat. Persze esővel.
